„Szép” új világ

Jó rég volt már hogy utoljára írtam, mindig voltak gondolatok, de mire gép elé kerültem szét széledtek.

Véget ért az előző kapcsolatom, bizony 3 év 8 hónap. Hosszú idő, telis-tele emlékekkel hol jóval, hol rosszal. Már nem volt az az igazi szerelem közben pedig megismertem más valakit aki teljesen letaglózott, ilyet még nem éreztem az előtt. Így összeszedtem minden bátorságom és véget vetettem életem első nagy szerelmének, mit mondjak pokoli volt, nehéz elengedni azt aki szinte az életed része volt, maga az életed ilyen hosszú időn keresztül. Hála isten békésen tudtunk elválni V-el, rengeteget beszélgettünk, emlékeket idéztünk és jókat nevettünk. Költőien ott lett vége ahol 3 éve és 8 hónapja elkezdődött, Siófokon, a parton .Elköszönésünk előtt annyit kért hogy még utoljára csókoljam meg, mit mondjak, mikor megtettem az együtt töltött idő lepergett csukott szemeim előtt, ő mindig az első lesz nekem, szívemben egy külön hellyel. Éreztem, hogy még várnom kellene, mire újra lekötöm magam valaki mellett, de mit tegyen az ember annak a hülye szívének igen nehezen tud parancsolni. Ő pedig teljesen megfogott, a személyisége, a mondanivalója az, ami valójában ő. Éreztem lehet, hogy hülyeséget fogok csinálni, lehet hogy várnom kellene még de muszáj jobban megismernem. Mint kiderült ő sem volt közömbös irántam, így elkezdődött egy új kapcsolat, miközben a régit még zárom le magamban. Ezt ő is tudja és fura mód teljesen megérti, hogy lehet, kellene szünet, de megpusztulnék, ha nem lenne itt mellettem,jelenleg ő az én szigetem ahova elmenekülhetek a világ elől. Igaz ennek a szigetnek csak a tetején van homok és nyugalom, a felszín alatt borzalmakat rejt. Minél inkább megismertem ezeket annál jobban éreztem kettősséget a lelkemben egyrészt, hogy hogyan tehetett valaki ilyeneket, hogy lehetett ilyen, amikor most egy tünemény, egy angyal, másrészt pedig olyan volt, mint ha egy tükör előtt állnék. Ő is megküzdött démonokkal, mint én, ugyan úgy félelemben és haragban edződött, megtanult falakat emelni, hogy védje azt aki. Magamra ismertem, előtte sosem kell szerepet játszanom ő fél szavakból is érti, mit szeretnék mi a mondanivalóm és lelkem minden sötét titkát rábízhatom, hisz tudom nála biztonságban vannak. Végre egy ember, aki előtt teljes őszinteséggel létezhetek, álarcaimat ledobva, önmagamként. Ami nagyon megfogott, hogy rövid ismeretségünk ellenére ő is beengedett oda ahova nagyon keveseket, oda ahol a  múltat őrzi azt a múltat amely ilyenné tette, egy olyan „iskola” emlékeit amit kevesen járnak ki, még többen eltűnnek benne. Ezt az „iskolát” én is kijártam már párszor, ezt tudja ő is ezért nem kell egymás előtt az ott tanultakkal (szerepek, falak) lennünk. Nagyon érdekes kapcsolat lesz a mienk azt tudom, hisz ha teljesen elengednénk magunkat közös erővel bármire képesek lennénk, de mind ketten tudjuk hogy ennek hatalmas ára lenne.  Legszebb az egészben hogy a külvilág csak egy sima kapcsolatot lát, míg én ennél sokkal többet, én azt látom ahogy két, sorstól már sokat kapott, lelkileg sérült ember el kezd gyógyulni, kötöttségek nélkül őszintén. Úgy hogy tudja a másik ott van neki, elmondhat bármit ő nem fogja bántani, a külvilágnak pedig továbbra is ott vannak a jól bejáratott szerepek s álarcok. Talán ezen álarcok miatt hiszik azt a körülöttem lévők hogy már túltettem magam az előző kapcsolatomon és csak úgy, szinte szünet nélkül belevágtam egy  másikba, így gondolja V is. Pedig nem, egy részem még könyörtelenül emészti az elmúlt hetek történéseit, közben a másik pedig kíváncsian tör előre egy olyan személlyel aki pont olyan mint én. Végére egy dalszöveg részlet Leander Két világ közt c. számából ez írja talán le a legjobban hogy mit érzek most.

"Két világ közt, én haldoklom és élek.Két világ közt, ha szemedbe nézek érzem,Minden könnyem elsírtam már.Ne nezz rám, én mindent,Én mindent kimondtam már."